Sokan azért kezdenek el rendszeresen mozogni, mert jobban akarnak lenni a bőrükben: több energiát, jobb közérzetet, kiegyensúlyozottabb testet remélnek. Mégis előfordul, hogy egy-egy edzés után nem felfrissülés, hanem kimerültség, ingerlékenység, rossz alvás vagy akár testi panaszok jelentkeznek. Ilyenkor gyakran az a válasz: „biztos még szokni kell”. Pedig sok esetben nem erről van szó, hanem arról, hogy a választott mozgásforma nem illeszkedik a szervezet aktuális állapotához.
A „minél keményebb, annál jobb” gondolkodás
Az egyik legelterjedtebb tévhit az, hogy a mozgás akkor hatékony, ha:
-
kifáraszt,
-
megizzaszt,
-
kifullaszt,
-
izomlázzal jár.
Ez a szemlélet sokáig működhet, de nem mindenkinek és nem minden élethelyzetben. Különösen 35–40 felett, stresszes életmód mellett a túl intenzív terhelés nem feltölt, hanem tovább merít.
A probléma forrása: a túlzottan intenzív edzések
Sokaknál a gondot azok a mozgásformák jelentik, amelyek:
-
hirtelen pulzusemelkedést okoznak,
-
rövid idő alatt extrém terhelést adnak,
-
kevés regenerációt hagynak,
-
„mindent bele” szemlélettel működnek.
Ilyenek lehetnek például a nagyon intenzív intervallumedzések, a túl gyakori kemény kardiók vagy az egymásra halmozott, pihenés nélküli edzések.
Mi történik ilyenkor a szervezetben?
A test nemcsak izmokból áll, hanem idegrendszerből, hormonrendszerből és regenerációs mechanizmusokból is. Amikor a terhelés meghaladja az alkalmazkodási képességet, a szervezet stresszként éli meg a mozgást.
Ennek hatásai lehetnek:
-
emelkedett stresszhormonszint,
-
romló alvásminőség,
-
elhúzódó izomfáradás,
-
ingerlékenység,
-
csökkenő motiváció.
A mozgás ilyenkor nem épít, hanem bont.
Miért hiszik mégis sokan, hogy „ez a jó út”?
Mert:
-
gyorsan látványos,
-
rövid idő alatt kifáraszt,
-
társadalmilag elismert („keményen edzel”),
-
könnyű mérni (izzadás, pulzus, kalória).
Csakhogy a látványos kifáradás nem egyenlő a hosszú távú jótékony hatással.
Amikor a mozgás után romlik a közérzet
Figyelmeztető jelek lehetnek:
-
edzés utáni levertség órákig,
-
rossz alvás edzésnapokon,
-
állandó izomfájdalom,
-
csökkenő energiaszint,
-
egyre nehezebb rávenni magad az edzésre.
Ezek nem gyengeségre utalnak, hanem arra, hogy a szervezet nem tud regenerálódni.
Nem mindenki ugyanott tart
A mozgásigény és a terhelhetőség nemcsak edzettség kérdése. Befolyásolja:
-
az életkor,
-
a stresszszint,
-
az alvás minősége,
-
a hormonális állapot,
-
az aktuális mentális terhelés.
Ami egyeseknek feltöltő, másoknak kifejezetten megterhelő lehet.
Mi működik jobban sokaknál?
Sokan akkor érzik magukat jobban, amikor a mozgás:
-
rendszeres, de nem extrém,
-
kiszámítható,
-
fokozatos,
-
teret hagy a regenerációnak.
Ilyen lehet:
-
tempós séta,
-
könnyű futás vagy kerékpározás,
-
erősítés mérsékelt terheléssel,
-
jóga, pilates,
-
mobilizáló, átmozgató edzések.
Ezek nem „gyengébbek”, hanem más idegrendszeri hatással dolgoznak.
A regeneráció nem extra, hanem alapfeltétel
A mozgás nem az edzés ideje alatt épít, hanem utána. Ha nincs:
-
pihenőnap,
-
megfelelő alvás,
-
változatos terhelés,
akkor a szervezet nem fejlődik, csak túlél.
Miért nehéz váltani?
Sokan azért ragaszkodnak a kimerítő mozgáshoz, mert:
-
félnek a visszaeséstől,
-
bűntudatot éreznek „könnyebb” edzésnél,
-
attól tartanak, hogy nem hatékony,
-
megszokták a fáradtságot.
Pedig a jó mozgás nem elvesz az életből, hanem hozzáad.
Mit érdemes figyelni mozgás után?
A legjobb visszajelzés nem a pulzusmérő, hanem a közérzet:
-
van-e több energiád,
-
jobban alszol-e,
-
kiegyensúlyozottabb vagy-e,
-
könnyebb-e a következő nap.
Ha a válasz tartósan nem, akkor nem a kitartással van gond, hanem az iránnyal.
A mozgás nem büntetés
A mozgás célja nem az, hogy kifárasszon, hanem hogy fenntarthatóan támogassa a test működését. Ami után rendszeresen rosszabbul érzed magad, az hosszú távon nem jó választás – még akkor sem, ha sokan esküsznek rá.
Nem minden „jó mozgás” jó mindenkinek.
És ez nem kudarc, hanem önismeret kérdése.
Fotó: freepik
