Sok párkapcsolat nem azért fárad el, mert elfogy a szeretet vagy megjelenik egy harmadik fél, hanem azért, mert jó szándékból rossz irányba mozdul el. Ez a hiba nem látványos, nem botrányos, sőt gyakran kifejezetten érettnek, gondoskodónak tűnik. Mégis hosszú távon lassan, következetesen bontja le a kapcsolatot.
A leggyakoribb ilyen hiba: amikor a kapcsolatban az egyik fél folyamatosan alkalmazkodik, hogy „ne legyen gond”.
A csendes alkalmazkodás csapdája
Ez nem hangos önfeladás. Nem drámai lemondásokról van szó, hanem apró döntésekről:
-
nem mondja ki, ami zavarja,
-
inkább elengedi a vitát,
-
alkalmazkodik a másik napirendjéhez,
-
háttérbe tolja a saját igényeit,
-
„majd én megoldom”.
Mindez jó szándékból történik: a béke, a harmónia, a kapcsolat megőrzése érdekében.
Miért tűnik ez jó megoldásnak?
Mert rövid távon valóban működik:
-
kevesebb konfliktus van,
-
gyorsabban lezárulnak viták,
-
„nincs feszültség”,
-
a kapcsolat kívülről kiegyensúlyozottnak látszik.
A probléma az, hogy a feszültség nem szűnik meg, csak elraktározódik.
A kimondatlan igények ára
Amikor valaki rendszeresen háttérbe szorítja a saját szükségleteit, az előbb-utóbb megjelenik máshol:
-
ingerlékenységben,
-
passzív agresszióban,
-
érdektelenségben,
-
érzelmi eltávolodásban,
-
testi tünetekben.
Sokan ilyenkor azt mondják: „nem tudom, mi bajom van, csak elfáradtam”.
A másik fél gyakran nem is tud róla
Ez az egyik legnehezebb része ennek a hibának. A másik fél sokszor nem bántó, nem elnyomó, nem rossz szándékú. Egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy a kapcsolatban egyensúlytalanság alakult ki.
Ha valaki:
-
mindig alkalmazkodik,
-
ritkán kér,
-
kevés konfliktust vállal,
-
mindent „rendben lévőnek” mutat,
akkor a másik fél joggal hiheti, hogy minden rendben van.
A kapcsolat látszólag működik – belül viszont kopik
Ez a fajta hiba nem egyik napról a másikra rombol. Évek alatt hat:
-
csökken az intimitás,
-
eltűnik az őszinte kapcsolódás,
-
nő a távolság,
-
megjelenik az „együtt vagyunk, mégis külön” érzés.
Sokan csak akkor döbbennek rá, hogy baj van, amikor már nehéz visszafordítani a folyamatot.
Miért félünk a konfliktustól?
Sokan úgy nőttek fel, hogy a konfliktus:
-
veszélyes,
-
romboló,
-
a kapcsolat végét jelenti,
-
„jobb elkerülni”.
Pedig a konfliktus önmagában nem probléma. A kezeletlen konfliktus az.
Egy kapcsolatban a feszültség nem attól tűnik el, hogy nem beszélünk róla, hanem attól, hogy megértjük és kezeljük.
Amikor az egyik fél „túl megértő”
A túlzott megértés gyakran nem érettség, hanem önvédelem. Aki mindig megértő:
-
gyakran fél a visszautasítástól,
-
kerüli az érzelmi kockázatot,
-
nem bízik abban, hogy a másik elbírná az ő igényeit.
Ez azonban hosszú távon nem védi a kapcsolatot, hanem meggyengíti.
Mit jelent az egészséges egyensúly?
Nem folyamatos vitát, hanem:
-
kimondható igényeket,
-
vállalható feszültséget,
-
őszinte visszajelzéseket,
-
határok kijelölését.
Egy kapcsolat nem attól stabil, hogy nincs benne konfliktus, hanem attól, hogy el lehet bírni a konfliktust.
Mi segíthet kilépni ebből a mintából?
Nem hirtelen fordulat, hanem fokozatos változás:
-
apró igények kimondása,
-
nemet mondás bűntudat nélkül,
-
a „mindegy” helyett konkrét válaszok,
-
felelősségvállalás a saját érzésekért.
Ez eleinte kényelmetlen, de felszabadító.
A jó szándék önmagában nem elég
A kapcsolatok nem attól maradnak életben, hogy minden simán megy, hanem attól, hogy valódi emberek vannak bennük, valódi igényekkel.
A túlzott alkalmazkodás nem szeretetbiztosítás.
Gyakran éppen az vezet el a távolodáshoz, amitől meg akart védeni.
A jó szándék fontos – de csak akkor működik, ha őszinteséggel párosul.
Fotó: freepik
