Mesefigurák, akik példát mutatnak – játék, ami tanít

Sokan gondolják úgy, hogy a mesék kizárólag a szórakoztatásról szólnak, ez azonban komoly tévedés: a mesekönyvek vagy a rajzfilmek fontos útmutatást nyújtanak a kicsiknek a világ megismeréséhez, az érzelmek kezeléséhez, valamint a helyes és helytelen viselkedés közti különbségek megtanulásához. A mesefigurák hatása óriási, hiszen sok gyerek példaképként tekint rájuk, érdemes tehát egy kicsit közelebbről megismerkedni velük. Lássuk azokat az ismert és közkedvelt mesefigurákat, akik nemcsak szórakoztatnak, hanem példát is mutatnak – bátorságból, empátiából, kitartásból vagy éppen problémamegoldásból.

1. Ryder és a Mancs őrjárat

A Mancs őrjárat (PAW Patrol) már több mint 10 éve a kisebb gyerekek egyik kedvenc sorozata. A történet középpontjában Ryder, a fiatal fiú és mentőkutyákból álló csapata áll, akik együtt segítenek a bajbajutottakon. Ryder nem véletlenül a kicsik kedvence: a fiú nyugodt és összeszedett, remekül kezeli a problémákat, maga találja fel azokat a szerkentyűket, melyeket mások megmentéséhez használ, és persze az sem utolsó szempont, hogy rengeteg kölyökkutyát fogadott örökbe – melyik gyerek ne vágyna erre?

A sorozat legnagyobb erénye talán abban rejlik, hogy minden epizód a csapatmunka fontosságát hangsúlyozza. Ryder és a kutyusok minden küldetés során együttes erővel oldják meg a problémákat, így a gyerekek észrevétlenül tanulják meg, hogy a közös munka, az összefogás és az egymás iránti bizalom milyen nagy érték. Nem véletlen, hogy a Mancs őrjárat játékok annyira népszerűek: a kutyafigurák, a quadok, a plüssök és a társasok a legtöbb gyerek Mikulásnak írt listáján évről évre helyet kapnak.

2. Bing nyuszi

Ez az angol sorozat elsősorban az óvodás korosztálynak szól, hiszen maga Bing nyuszi is három éves. Segítségével a kicsik nyomon követhetik, ahogy a főhős felfedezi az őt körülvevő világot – olykor egyedül, máskor a barátai társaságában.

Bár a felnőttek rendszerint nem rajonganak Bing nyuszi kalandjaiért, az ovisoknak hatalmas segítséget nyújthatnak az epizódok, hiszen olyan érzéseket közvetítenek, melyeket a gyerekek is éreznek, de nem biztos, hogy azt már ki is tudják fejezni. A lassú folyású, egyszerű történetek könnyen követhetőek, az elmesélt helyzetek életszerűek, a megoldás pedig segít abban, hogy egy hasonló szituációban a kicsik is tisztában legyenek azzal, hogy mi a teendő.

3. Mirabel (Encanto)

A Disney meséi évtizedek óta a gyerekek kedvencei – sőt, rengeteg felnőtt a mai napig rajong értük. Az Encanto egy kis frissességet hozott a klasszikus hercegnős történetek közé, hiszen a főhős, Mirabel egy varázslatos család egyetlen olyan tagja, aki nem rendelkezik mágikus képességgel – ám épp emiatt tudja megmutatni azt, hogy az igazi érték sokszor a lélekben rejlik.

Mirabel története egyfajta önismereti utazás: a lány megtanulja elfogadni önmagát úgy, ahogy van, miközben segít a családtagjainak is abban, hogy túl tudjanak lépni a rájuk nehezedő elvárásokon.

A mese kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek megértsék: nem kell különleges képesség ahhoz, hogy valaki fontos legyen, és a szeretet, a kitartás és a megértés sokszor többet számít, mint bármilyen varázserő.

4. Elsa (Jégvarázs)

Elsa talán az egyik legösszetettebb Disney-hős, érthető tehát, hogy még ma, hosszú évekkel az első film mozikba kerülése után is rengeteg kislány rajong érte. A Jégvarázs meséjében ugyanis nem az igaz szerelem, hanem a testvéri szeretet az, ami mindenek felett győzedelmeskedik, Elsa pedig mindent kockára tesz azért, hogy megtanulja kontrollálni önmagát. Elsa megmutatja a gyerekeknek azt, hogy az érzelmeink nem az ellenségeink, de fontos az, hogy megtanuljuk kezelni őket: a kontroll és az önismeret tanulható, ebben a folyamatban pedig nem vagyunk egyedül.

A példaképek ereje

A mesefigurák nem csupán kedves karakterek: viselkedési mintákat adnak, segítenek feldolgozni az érzelmeket és megtanítják a gyerekeket arra, hogyan viszonyuljanak önmagukhoz – és másokhoz. A Jégvarázsos, Bing nyuszis és a Mancs őrjárat játékok révén a tanultak tovább mélyülhetnek a mindennapok során, ezeknek az apró tárgyaknak tehát valódi értéke van – éljünk velük.